2023. május 2., kedd

Kreatív ügynökség - bérelhető weboldal készítés

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal

Az elmúlt időszakban megnövekedett az igény a céges bemutatkozó weboldalakra, valamint a webáruházakra, hiszen egyre kevesebb az a szolgáltató vagy termékeket értékesítő, aki online jelenlét hiányában is képes lenne hosszútávon fennmaradni. A cégek két irányban tudnak gondolkodni: saját vagy bérelhető weboldalban. Sok éve foglalkozom keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítéssel, valamint természetesen olyan honlapokkal is, amelyek átadás után véglegesen a vevő tulajdonában maradnak. Az évek során több 100 bemutatkozó honlapot és webáruházat adtam át sikeresen, így jól látom, mikor, melyik lehetőséget érdemesebb inkább választani.

Az alábbi sorokkal bízom benne, hogy segíthetek döntést hozni abban, hogy saját weboldalt nyiss vagy inkább keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés szolgáltatást válassz.

Először is: mit jelent az, hogy keresőoptimalizált?

A keresőoptimalizált weboldal kifejezés már sokak számára ismerős lehet. Elsődleges célja, hogy az érdeklődők, a vásárlók könnyebben rátaláljanak a honlapodra, sőt, előbb találjanak meg téged, mint a konkurenseket. Az internetes vásárlók általában valamelyik keresőmotoron keresztül kezdenek el nézelődni a kívánt termék vagy szolgáltatás lehetőségei között. (Ilyen keresőmotor például a Google, a Bing vagy a Yahoo is.) A keresési találatok között két módon kerülhetsz előrébb a listában: fizetett hirdetéssel vagy keresőoptimalizálással. Természetesen sem a Google, sem a Bing és semelyik más keresőmotor üzemeltető nem adott ki egyetlen listát sem, hogy mi alapján sorolja előrébb vagy hátrébb a tartalmakat. Egy biztos: a célja, hogy a látogató elégedett legyen azzal, amit talál.

Természetesen vannak (nem is kevés) olyan keresőoptimalizálási eszközök, módszerek és elvek, amelyekkel biztosabbak lehetünk a sikerben, amelyeket én magam is használok. Módszereim sikerét pedig alátámasztja, hogy megbízóim weboldalai az általuk meghatározott kulcsszavakra rendre az első találatok között jelennek meg.

Függetlenül attól, hogy bérelhető weboldal készítésen vagy saját tulajdonú honlapon gondolkozol – sikereid megnöveléséhez a keresőoptimalizálást feltétlenül javaslom.

A keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés előnyei

Ha keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés mellett döntesz, rengeteg időt és pénzt spórolsz meg a project kezdetén. Ezek az oldalak reszponzívak, van, hogy már teljesen fel vannak töltve tartalommal és akár már a megrendelés napján használatba veheted. Egy új weboldal előállítása nagy költség, sok tervezéssel jár – ezt mind megtakaríthatod vele.

Nem csak a kezdeti nagyobb befektetéstől kíméled meg magad, hanem a fenntartási költségektől is. Ha keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítést igényelsz, nem kell fenntartanod fejlesztői csapatot, a felmerülő problémák sok esetben a jelzésed nélkül is „maguktól megoldódnak".

A költségekkel minden esetben előre tudsz kalkulálni, hiszen van fixen egy havidíj és kész.

A keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítést mindenképpen ajánljuk azon cégek számára, akik még frissek a piacon, ki akarják próbálni, hogy egyáltalán van-e a számításaiknak megfelelő igény a termékükre, szolgáltatásukra anélkül, hogy nagyobbat kellene befektetniük.

Ugyanakkor kiválóan kiszolgálja azokat a cégeket, akiknek nincs kapacitásuk nap mint nap foglalkozni a weboldallal – hiszen fontos tudni, hogy egy weboldalt folyamatosan gondozni kell. Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés esetén havi fix költségért a honlapod folyamatosan megkapja azokat a frissítéseket, fejlesztéseket, amelyekre szükséged lehet.

Keresőoptimalizált weboldalkészítés előnyei

Aki saját keresőoptimalizált weboldal készítés mellett dönt, nem kell számolnia havi bérleti díjjal. Természetesen ettől függetlenül meg kell fizetni azokat a költségeket, amelyek egy honlap működtetéshez feltétlenül szükségesek, ami a legtöbb esetben elenyésző (tárhely például).

Hátránya, hogy folyamatosan gondoskodni kell róla, hogy legyen egy fejlesztő, aki rendelkezésre áll probléma esetén. Egy webáruháznál, de akárcsak egy bemutatkozó oldal esetében is például a karácsonyi szezonban kevés vállalkozó engedheti meg magának, hogy napokra leáll a honlap. Ugyanígy teljesen tönkre teheti a futó kampányokat is.

A kötelező frissítésekkel, valamint a fejlesztésekkel ugyanígy kalkulálni szükséges.

A saját keresőoptimalizált weboldal előnye természetesen, hogy saját tulajdonban van és tulajdonképpen kötöttségek nélkül végtelen módon személyre szabható. Teljesen a saját ízlésedre szabhatod, olyan extra funkciókat építtethetsz bele, amilyet csak szeretnél.

Van egy presztízs értéke, hiszen valóban a saját felületedről van szó, amit megfelelő kivitelezés esetén mindenki értékel, hiszen egyre többen vannak tisztában azzal, mennyi munkát, energiabefektetést jelent egy internetes weboldal.

Az emberek szeretnek birtokolni, tudni, hogy „ez az övék és azt tesznek vele, amit csak szeretnének", azonban ez egy honlap esetében nem feltétlenül kifizetődő. Érdemes tehát mérlegelni a végső döntéshozatal előtt, hiszen a weboldalad vállalkozod egyik alappillérét jelenti. Ha bizonytalan vagy a választásban, keress bizalommal és segítek meghozni a megfelelő döntést.

Bojler javítás - Budapest - Csúcshegy - SEO Szakértő Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Shopping túra - Magyarlak - Weboldal készítés - Bérelhető weboldal készítés és keresőoptimalizálás Luxusautó bérlés - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Klíma karbantartás tisztítás javítás fertőtlenítés - Alcsútdoboz - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Eldugult mosdókagyló - Csörnyeföld - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Mobilház eladó - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Páncélszekrény szállítás / mozgatás - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Szárító kemence nehézgép mozgatás - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Webszövegírás, honlap szövegírás - Miskolc - Diósgyőr-Vasgyár - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás TOMMY HILFIGER napszemüveg - Budapest - 8. kerület Józsefváros - Linképítés Weboldal készítés Linképítés Komplex Web+ - Wordpress linképítés - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Páncélszekrény szállítás / mozgatás - Felsőregmec - Webáruház marketing Linképítés Linképítés Komplex Web+ - Keresőoptimalizálás linképítés - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Vízóra csere - Budapest - Csepel-Királymajor - Google keresőoptimalizálás Keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Honlap felújítás - Inárcs - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Tesla vásárlás Németországból - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Napelem tisztítás - Budapest - Bókaytelep - Profi keresőoptimalizálás Keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Remarketing optimalizálás - Hercegkút - Keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Kreatív gyermekfotózás óvodákban - Keresőoptimalizálás Marketing ügynökség Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - keresőmarketing ügynökség - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Egyéni ügyvéd - Győr - Csanakhegy - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Keresőoptimalizálás Budapest - Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás Budapest, havidíjas keresőoptimalizálás Budapest, havi linképítés Budapest, Prémium keresőoptimalizálás Budapest, Google havidíjas keresőoptimalizálás Budapest Klíma karbantartás tisztítás javítás fertőtlenítés - Bakonybánk - Egyedi webáruház készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Ingatlanértékesítő - Terény - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Alfonz tetőfedő - Dobri - Tetőfedés rövid határidővel is - Családi házak és kerti építmények tetőfedését vállaljuk, akár rövid határidővel is Ablakklíma - Rásonysápberencs - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Látványtervezés - Táp - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Kanapé tisztítás weboldal készítés és havidíjas keresőoptimalizálás - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Lomtalanítás 2025 - Teskánd - Zsákos sittszállítás Cég adás vétel - Lőkösháza - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Térkövezés, betonozás, kátyúzás - Budapest - 20. kerület Pesterzsébet - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Arany felvásárlás - Miskolc - Bükkszentlászló - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Szőnyegtisztítás háztól házig - Papkeszi - Weboldal készítés Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Zsalukő kerítés építése - Budapest - 20. kerület Pesterzsébet - Nehézgép szállítás - Viacolor térkövezés - Zsalukőkerítés - Támfal építés - Csatornázás - Csarnoképítés - Komplett családi ház generálkivitelezése Gódor Gép Kft. Kamagra - Tiszadob - Havidíjas marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Hagyaték felszámolás - Tömörkény - Arany árfolyam - Tört arany és fazonarany felvásárlás - ezüst felvásárlás Eladó kész konténerház - Budapest - Kelenföld - Webáruház marketing Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás Állólámpák - Szeged - Odessza-lakótelep - Lámpa - Lámpák - Lámpa webáruház - Lámpa rendelés Keresőmarketing ügynökség - Budapest - Széchenyihegy - Keresőoptimalizálás Webáruház keresőoptimalizálás Komplex Web+ - Weboldal keresőoptimalizálás, havidíjas keresőoptimalizálás, havi linképítés, Prémium keresőoptimalizálás, Google havidíjas keresőoptimalizálás

A tökéletes otthoni falért - Így varázsoljuk színpompássá a lakást lemeztető festéssel

 A lemeztető festés remek módja annak, hogy otthonunk falait színesebbé és élénkebbé tegyük. Ez a festési technika lehetővé teszi, hogy a fa...